Karrier

A Binarit Informatikai Zrt. tulajdonosai és vezetői elkötelezettek a biztonságot ígérő, fenntartható üzleti fejlődés mellett. Ez a fejlődés elképzelhetetlen lenne a cégért dolgozó kollégák lojalitása és szaktudása nélkül. Ezért a Humánerőforrás- menedzsment a cég kulcsfontosságú területét képezi.

Olyan programot valósítunk meg, amely a teljesítményarányos fizetés mellett növeli a dolgozók elégedettségét, hozzájárul egyéni sikerükhöz.

Amit nyújtunk

Kihívást jelentő önálló, érdekes munka, egyéni felelősségvállalás

Szeretnénk elérni, hogy munkatársaink közvetlenül érezzék munkájuk értékét és fontosságát a cég sikerei kapcsán. Ennek érdekében támogatjuk munkavállalóinkat, hogy minőségi munkájukat minél önállóbban végezzék. Igyekszünk mindenkinek a tudásszintnek megfelelő kihívást jelentő, érdekes, változatos munkát biztosítani.

Teljesítményarányos bérezés

Hiszünk benne, hogy a jó teljesítményt anyagilag is el kell ismerni. Ezért mindig a kollégák szakmai fejlődéséhez igazítva emeljük a béreket.

Élvonalbeli egyéni oktatások, csoportos képzések

Cégünk és munkatársaink együtt fejlődnek. Kollégáink rendszeresen vesznek részt munkaidőben támogatott tanfolyamokon, belső képzéseken, továbbá egyéni megállapodás szerint kötünk tanulmányi szerződést mindazokkal, akik szeretnének továbbtanulni. Pályakezdő munkatársaink kijelölt mentorok támogatása mellett kezdik meg szakmai fejlődésüket.

Folyamatos nyelvi továbbképzés

Nemzetközi projektjeinkben való részvételhez elengedhetetlen az angol nyelv ismerete, amit egyéni és kiscsoportos helyszíni képzéssel támogatunk.

Béren kívüli juttatások rendszere

Egészségprogram keretében közös sporttevékenységekben veszünk részt (pl. váltó és egyedi futás, biciklizés és teremsportok). A napközbeni feltöltődést védőitalokkal, dartsozási lehetősségel, és gyümölcsnapokkal is támogatjuk. Rendszeresen szervezünk ingyenes orvosi szűrővizsgálatokat is.

Karriermenedzsment

Karriermendzsment keretében egyéni karrierút kidolgozására nyílik lehetőség. A szakmai képzéseket összehangoljuk a cégen belüli rotációs programmal és az előre lépési lehetőségekkel. Pályakezdő kollégáink fejlődését ingyenes szakkönyvekkel és mentori rendszerrel is támogatjuk.

Jó munkahelyi légkör és változatos csapatépítő programok

Csapattá érésünkhöz hozzájárul a nyitott kommunikáció, a mindennapi jó hangulat, amit tovább erősít a közös játék és sport, a céges rendezvények. Rendszeresek a közös vacsorák, ünneplések (karácsony, húsvét), kirándulások, bulik, LAN-partyk, gokartozás, egyéb programok.

Részvétel társadalmi felelősségvállalási programunkban

Társadalmi Felelősségvállalásunk arról a szerepvállalásról szól, amit vállalatként a társadalomért teszünk az alapvető üzleti tevékenységünkön túlmenően. Az elmúlt évek során olyan rendszert alakítottunk ki, amelyet örömmel üzemeltetünk és folyamatosan fejlesztünk. Tevékenységünk jelenleg négy területen valósul meg: Piac Szolgáltató vállalatként a minőségre, az ellátás folyamatos biztonságára, az ügyfél-orientáltságra és a tisztességes versenyre koncentrálunk, és ebben számítunk kollégáink együttműködésére is. Környezet Környezet területén a természetvédelemre, a hulladékgazdálkodásra és a CO2-kibocsátás csökkentésére törekszünk. Cégközpontunkat ennek szellemében kiváló közlekedési lehetőség jellemzi, ahol lehetőség van a kerékpárok tárolására is. Berendezéseink kiválasztásánál figyelünk a környezeti terhelés csökkentésére. Újrahasznosított papírt használunk, és programunk keretében bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést is. Munkahely A munkahely területén kollégáink szakmai továbbképzésére, a munkavédelemre, az esélyegyenlőségre és a sokszínű munkahelyi életre törekszünk. Szakmai könyvtárunkat, mentori rendszerünket, nyelvi és szakmai képzési programunkat ennek megfelelően alakítottuk ki. Berendezéseik ergonómiai szempontok szerint kerülnek kiválasztásra, és figyelembe vesszük az egyéni igényeket is. Rendszeresen szervezünk munka- és egészségvédelmi oktatásokat és szűréseket. Fontosnak tartjuk a pályakezdő, idősödő, gyermekes szülők helyzetének támogatását, ezért esélyegyenlőségi programunknak ez a fő irányvonala. A sokszínű munkahelyi életet a hagyománnyá vált ünnepi alkalmak (Karácsony, Húsvét,) mellett az egész közösséget megmozgató sport és egyéb rendezvényeink biztosítják. Közösség A közösség élet területén a gyerekek és fiatalok támogatására és informatikai oktatására koncentrálunk. Fontosnak tartjuk, hogy közösségként támogassuk a nálunk rosszabb helyzetben lévőket. Ezért időről-időre részt veszünk adománygyűjtő programokban, valamint iskolák, óvodák eszközökkel történő támogatásában. Céges rendezvényeink nagyrésze családi programként valósul meg, sőt kimondottan a kollégák gyerekeinek is szervezünk eseményeket.

Galéria

Állásajánlat